2018. október 9., kedd

Fajok együttélése formikáriumban #1

Most valami igazán érdekes és újszerű dologról fogok írni nektek! :) 
A hangyászat egy egészen új irányáról, mely még csak gyerekcipőben járogat, de nagy hangsúlyt fektetünk a megfigyelésekre, és ha lehetséges, akkor szeretnénk elősegíteni a kialakulását és elterjedését. 


Bevallom az egyes fajok viselkedésének megfigyelése az egyik legkedvesebb dolog számomra a hangyázásban. Nagyon érdekes az a sokszínűség ahogy az egyes fajok reagálnak különböző hatásokra, és azok a stratégiák is, amiket kidolgoznak a problémák megoldására. Minden faj sajátos taktikával reagál, melyet ha sikerül megfigyelnünk, akkor még inkább megismerhetjük őket, és a tulajdonságaikat.

Erről fog szólni ez a cikksorozat, aminek remélem egyre sikeresebb eredményei lesznek, és végül tuti receptet tudok majd adni nektek arra, hogyan kell több fajt együtt tartani formikáriumban. :)

Kezdjünk is bele! 
Régi vágyam volt már hogy magasabb szintre lépjünk, és létrehozzunk egy "multifajos-formikáriumot", ahol több hangyakolónia képes ugyanabban a formiban együtt élni. Mivel a hangyák erősen védelmezik az otthonukat, ezért az együttélést úgy képzeltem el, hogy kettő-, vagy több fajnak különböző fészkei lesznek, ám a kifutóban metszik egymás életterét, és békés módon osztoznak a közös területen és az ott található erőforrásokon.

Ez a feladat persze tapasztalt hangyászt kíván, hiszen nagyon fontos előre tudni, hogy mikor hogyan viszonyulnak majd egymáshoz a különböző fajba tartozó dolgozók és bolyok. Erről bővebb infót egy korábbi cikkemben olvashatsz ( LINK ) - ez az alap, enélkül nehéz megérteni a hangyák logikáját, ezek a megfigyelések kellettek ahhoz, hogy következtetni tudjunk a későbbi reakcióikra. 

Formica pratensis franciadarazsat cipel haza
Fontos tudni azt is, hogy ez a kísérlet rengeteg erkölcsi kérdést vet fel. Mi hangyások a hangyákat úgy tartjuk, hogy igyekszünk minél több szükségletüket biztosítani a túléléshez. Etetjük, itatjuk őket, igyekszünk optimális helyet és körülményeket biztosítani nekik. 
Fontos erkölcsi szabály, hogy nem viszünk be fenyegetést a formikáriumba, nem rakunk bele ragadozókat akik felzabálhatnák a bolyt, nem kínozzuk a hangyákat, és nem harcoltatunk két kolóniát egymással pusztán élvezetből! - ez nem valami hippi duma, ez bizony az értelmes hozzáállás a hangyatartáshoz.

Ezért szükség van bizonyos fokú szakértelemre ahhoz, hogy több fajt egybe rakjunk és éppen ezért csakis tapasztalt hangyatartóknak javaslom az efféle próbálkozásokat! Ez a cikk tehát "haladóknak" címszóval van megjelölve, ennek ellenére kezdőknek is bátran javaslom az elolvasását mert nagyon érdekes és rengeteget lehet tanulni belőle. 

kísérleti formikárium több hangyafaj együtt tartására
Kellett tehát egy nagy formikárium sok kombinációval és csatlakozási lehetőséggel, illetve két gondosan válogatott hangyafaj, amelyekkel dolgozhatunk. 

Először úgy döntöttem telelő fajokkal próbálkozom, mert nagyobb a választék, és jobban ismerem őket. Egyenlőre nem akartam telelőt nem telelő fajjal keverni, mert ha beválik akkor problémát jelenthet a szezon vége.

Alapfajnak több okból is a Messor structorra esett a választásom. Ez egy könnyen tartható, rendkívül szívós, hálás faj. Nagyon érdekes és változatos. Az AntsHungary első üzleti sikerei is ehhez a fajhoz köthetőek, ráadásul a legrégebbi, 3 éves bolyomról van szó; övék tehát az elsőbbség ha valami úttörő dologról van szó. :) 


Messor structor
Mivel jól ismerem ezt a fajt, tisztában vagyok a viselkedésükkel és szokásaikkal. A Messor structor egyik érdekes tulajdonsága, hogy természeténél fogva ha nem muszáj, akkor nem szeret felmászni a berendezési tárgyakra. Alapból a talajszinten keresgélnek, ágakra csak akkor másznak ha felkavarodik a boly; védekeznek, vagy menekülni próbálnak. Sajnos rezgések hatására könnyű őket felkavarni, de alapból egy nyugalmas, jámbor, aktív fajként ismerem őket. Ráadásul nem savaznak, szóval az esetleges védekezésekkor sem kell attól tartani hogy gáztámadást követnek el a fészekben (ezért nem ajánlanék mondjuk egy agresszív Formica fajt ilyesmi kísérletre). 

Milyen faj legyen a hozzáadott boly?
A fentiekből következően egy felfelé jól mászó, szelídebb fajt szerettem volna társítani melléjük. A kiválasztott fajnak méretben kisebbnek is kellett lennie, hogy a Messorok ne tekintsék prédának, riválisnak vagy fenyegetésnek őket. 

Ezek alapján az általunk tartott szóba jöhető fajok a következőek voltak: 
- Temnothorax sp.
- Camponotus truncatus
- Cataulacus granulatus
- Crematogaster scutellaris
- Crematogaster biroi 
- Solenopsis fugax

Temnothorax sp.
Első kísérletként a Temnothoraxot próbáltam megbarátkoztatni velük. A csőbe, melyben a Temnothoraxok laktak egy kis szűkítőcső került (lásd későbbi képen), melyen keresztül ők maguk ki tudtak jönni, a Messorok viszont nem fértek be az ő élőhelyükre. A csövet először a talajszinten helyeztem el. 

A Messorok egyből észrevették az idegen tárgyat, és támadásba lendültek. Összemászták a csövet, hogy találnak-e valami ehetőt, vagy ellenségeset, vagy számukra érdekeset rajta. Rövidesen rájöttek hogy egy sima kémcsőről van szó, viszont valamit sejthettek a dologból, mert 1-2 dolgozó folyamatosan a vékony kijáratot rágicsálta, az egyetlen helyet ahol szegény Temnothoraxok ki tudtak volna jönni a külvilágba. 

A másik szabotázs amelyet a Messorok kapásból elkövettek ellenük az volt, hogy elették a kaját a Temnothoraxok elől. Kitettem szépen a mézet nekik egy tálkába, naivan gondolva, hogy "ááh a Messorok magevők, úgysem esznek ilyet..." - aztán egyből ellepték és nemsokára ki is ürítették a tálat, mielőtt még a Temnothoraxok kijöttek volna a helyükről. Ezután újra raktam bele mézet; azt már nem tudták megenni, viszont jól befedték kavicsokkal, nehogy valaki beleragadjon. 

Messorok szinte egyből befedték kővel és felették a mézet a Temnothoraxok elől
Pár napig még hagytam ezeket az állapotokat, gondoltam előbb utóbb hátha megunják majd a kémcső folyamatos piszkálását, és a Temnothoraxok is kimerészkednek majd lassan keresgélni. Sajnos éppen az ellenkezője történt.

Néhány Messor dolgozó addig addig próbálkozott hogy valahogy bepréselte magát a vékony csövön, és bejutott a Temnothoraxok élőhelyére. Ott nem okoztak nagy kárt hál-istennek. Meglepő módon a Temnothoraxok valahogy végeztek velük és én már csak a tetemüket vettem észre a csőben. Eddig őket jámbor kis hangyáknak gondoltam, fogalmam sincs hogy bírtak el a Messorokkal.

a Temnothoraxok sikerrel védték meg területüket a Messorokkal szemben
De korábban a Messort sem gondoltam agresszív, hirtelen támadó fajnak. Ez a véleményem is egyre inkább árnyalódni látszik. Úgy tűnik ugyanis hogy a Messor structor nagyon territoriális, ha bárki élő hangya betéved a területére akkor igyekszik elkapni és eltávolítani őt. 

Érdekes volt megfigyelni, hogy sokszor nem akarják egyből megölni a betolakodót, inkább szájszervükkel megfogják és elkezdik a terület külső határa felé hurcolni. A gond csak az hogy egy olyan zárt rendszerben, mint a formikárium általában az uralt terület a farm méretével azonos, úgyhogy végül mindig marad a kivégzés.  

a Temnothoraxok felkerültek a "lombkoronaszintre"
El kellett különíteni a két élőhelyet egymástól, ezért feltettem a Temnothoraxok kémcsövét a formikárium falára. Így övék lett a farm teteje, a Messoroké pedig a talajszint. 

Pár napot megint vártam, de nem tűnt úgy hogy nagyon ki akarnának jönni a Temnothoraxok a helyükről, még annak ellenére sem, hogy így már csak ritkán egy-egy Messor tévedt oda a csőhöz. Ekkorra már jó sok nap eltelt, gondoltam motiválom őket, ezért tettem egy csepp mézet a kijárócső tetejére hátha megkóstolják. 

Több se kellett a Messoroknak, pár percen belül négyen is ott csimpaszkodtak a vékony csőn, és nyalogatták fel a mézet róla. 

Végül ez a kémcső kikerült a formikáriumból, mert elkoszolódott a vizük és már jópár napja nem jutottak élelemhez a Temnothoraxok. Amikor adtam nekik enni a csőbe, egyből belepték a kaját. 

Sajnos az a tapasztalat tehát a Temnothoraxokkal, hogy miután folyamatosan piszkálták őket a Messorok, egy idő után már nem is akartak kijönni a formikáriumból. Meghúzták magukat bent, alig mozogtak, és teljesen passzívvá váltak.

Később beraktam a farmba egy FormiKIT micro formikáriumot, benne egy másik, jóval aktívabb Temnothorax kolóniával. Az ajtót résnyire kinyitottam nekik. A Messorok csúnyán elbántak az első 3-4 felderítővel, aki kijött a micro farmból. A boly utána ugyanúgy reagált, mint az előző: bezúzódtak, és passzívvá váltak. 

Folytatjuk a próbálkozást, bízom benne, hogy a jövőben sikerül majd összetett formikáriumokat tervezni, ahol több hangyafaj szépen megfér békében egymás mellett. 

Ha van tapasztalatotok fajok együttélését illetően, akár direkt, akár véletlen is, ne habozzatok megosztani velünk, minden információ hasznos lehet.


Hangyász.